Bakóca története

Neve a szláv bukovica (= bükkös) főnévből származik. 1332-ben Bakolcha néven említik először. Birtokosai a Zichyek, a Nádasdyak, a Meltzerek és a Mailáthok voltak. A 19. században kezdtek betelepülni a német nyelvterületről érkezett lakosok, akik üveghutákat is építettek. Barokk római katolikus templomát 1721-ben építették. 1900-ban határában lignitmezőt találtak, mely máig kiaknázatlan.

Bakóca nevezetességei

Helyi látnivalók

  • Római katolikus templom 1700-as években épült majd több átépítés után 1848-ban nyerte el a mai alakját (barokk).
  • A barokk Majláth-kastély, neoklasszicista stílusban felújítva az 1800-as évek végén, régebben gyermekotthon ma kihasználatlan. Bakóca egyik nevezetessége a Majláth család által az 1860-as években átépített, barokk eredetű kastély, melyet a Kelleméri Meltzer család 1720-ban épített. Az épület jó állapotban van, mivel az 1990-es évek közepéig iskola, illetve gyermekotthon működött benne, s eredeti arculatát figyelembe véve újították fel. Jelenleg magántulajdonban van.
  • A már elhunyt Sáfrány Géza fazekas mester műemlék értékű fazekasmúzeuma.
  • Fekete István Emlékszoba

Közelben található látnivalók

 

Hasznos információk

Polgármesteri hivatal ügyfélfogadás
hétfőtől csütörtökig: 8.00 – 12.00  
                               13.00 - 15.30
péntek:                    8.00 - 12.00

Posta

Könyvtár

 

Háziorvosi rendelés

 

Anyakönyvi hivatal

Közlekedés
Volán Menetrend
Vasúti Menetrend

Védőnői szolgálat

 

Polgármesteri hivatal Mindszentgodisa

 

 

Bakócáért Egyesület Célja

Az egyesület alapvető feladata. hogy minden, a számára elérhető településfejlesztési, kistérségi, közösségfejlesztési, kultúrális, környezetvédelmi, szociális, ifjúságvédelmi, egészségmegörzési és műemlékvédelmi programba bekapcsolódjon, abban aktívan részt vegyen.

Nyertes pályázatok

A bakócai közösségi ház külső felújítása és energetikai korszerűsítése

 

Pályázati összefoglaló

Bakóca Község Önkormányzata pályázatott nyújtott be a Hermann Ottó intézethez a zárkerti besorolású földrészleteket mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatására. Szerződés szám: 1144-9/2018 Herman.
Támogatás célja: a zárkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatására 
Megvalósított fejlesztés: Bakóca 501/1 hrsz területen szőlő, gyümölcs, ribizli telepítése ahhoz kapcsolódó tám rendszer kiépítése, terület bekerítése.
Támogatás összege: bruttó 2.691.556 Ft
Megvalósítva lett:
•    Ribizli (Blanka fehér 52 db, Piros Jonker 52 db, Fekete Fertődi 52 db)
•    Kajszibarack (Gönczi magyar kajszi 70 db, Mariska 25 db, Aranycsillag 20 db, Nektár 20 db)
•    Szőlő (Pölöskei muskotály 300 db)
•    Kerítés kiépítése vadhalóval
•    Karók és tám rendszer telepítése a szőlőhöz, gyümölcsfához, ribizlihez,
•    Földterület megvásárlása.
 

 

 

 

 

 

Kapcsolat



7393 Bakóca, Rákóczi utca 75.

 

 Király Gábor polgármester